2017. március 26., vasárnap

Valóban gyűlölik az autisták az NT-ket?


Sok neurotipikus úgy gondolja, hogy amikor az autistákat érő hátrányokról írunk, akkor a neurotipikusokat szidjuk. Ez a nézőpont nemcsak a neurodiverzitásról szóló diskurzusban van jelen, hanem bármilyen alulprivilegizált csoport érdekvédő mozgalmánál megfigyelhető. A privilegizált csoport ilyenkor azzal vádolja a saját magáért kiálló, hátrányos helyzetben lévő csoportot, hogy gyűlöletet szít a többségi csoport ellen, vagy őket teszik felelőssé minden egyes problémáikért. Érdemes megfigyelni, hogy sokan úgy gondolják, hogy a feministák gyűlölik a férfiakat, vagy kizárólag olyan személyek vallják magukénak a céljaikat, akik valamilyen okból kiábrándultak a férfiakból. Ez természetesen sokak számára taszítóvá teszi ezeket a mozgalmakat, és megkezdődik az alulprivilegizált csoport felosztása „jókra” és „rosszakra” – „jónak” minősülnek azok, akik támogatják az épp aktuális rendszer fenntartását, vagy az adott kereteken belül próbálnak meg szélesebb mozgásteret kivívni magukna, „rosszaknak” pedig, akik újragondolnák magukat a kereteket is. A feminizmusnál maradva, sok férfival lehet találkozni, aki elutasítja és cikinek tartja a nők fizikai bántalmazását vagy a nemi erőszakot, de nem érti, mi a probléma a nők eltárgyiasításával, a pornóval, vagy a berögzült nemi szerepekkel. Sokan tehát a progresszíven gondolkodó emberek közül is inkább azokon a területeken támogatják az alulprivilegizált csoportok egyenjogúsági törekvéseit, amelyek nem veszélyeztetik az ő vélt vagy valós érdekeit.


Gyakori az is, hogy a többségi csoporthoz tartozó emberek személyes támadásként élik meg, amikor az alulprivilegizált csoport tagjai az őket érő hátrányokról beszélnek:

„Az neurotipikus emberek vajon tényleg lépten-nyomon kizárják az autistákat az életükből? Mindig bántják őket? CSAK és kizárólag? Egy neurotipikus embernek is vannak problémái (itt a mentális betegségekre gondolok), ha ezt figyelembe vesszük, ők (is) kirekesztettek. Nem látok tőlük, és olvasok róluk ennyi "kampányt". Megjegyezném még, hogy egy autista ember igen csúnya módon meg tud bántani egy neurotipikus embert! Erről nem találok sűrűn cikket. (Biztos nem letéző dolog..)”

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ezekben a bejegyzésekben én személy szerint nem az egyes embereket hibáztatom. Tisztában vagyok azzal, és értékelem, amikor egy neurotipikus belátja, hogy vannak olyan területek, ahol az autistákat hátrányok érik. AC is írt arról az esetről, amikoregy kávézóban debileknek neveztek minket, és miután kárpótlásul felajánlották, hogy megihatunk náluk egy csésze forró italt, éltünk a lehetőséggel. A magam részéről most is nagyra becsülöm a kávézó vezetőségét ezért a gesztusért, és azóta is szívesen látogatok el oda. Több olyan neurotipikus szülővel is találkoztam, akik egyenlő partnerként kezelik a felnőtt érintetteket, még ha korábban másként is gondolkodtak. Szó sincs tehát arról, hogy úgy gondolnánk, hogy a neurotipikus emberek mindegyike előítéletekkel viszonyulna az autistákhoz.

Semota is írt korábban arról, hogy amikor a neurotipikus szülők egyes nem túl szerencsés megnyilvánulásairól írunk, akkor nem az egyes szülőket hibáztatjuk, és nem őket akarjuk megszégyeníteni azzal, hogy nyilvánosan leírjuk, mi a probléma az álláspontjukkal. Ilyenkor rendszerben gondolkodunk, és olyan viselkedésformákról, álláspontokról írunk, amik gátolják az autisták egyenrangúként kezelését. Éppúgy, ahogy az extrovertált aspikról szóló bejegyzésem sem kimondottan rólam szól, hanem olyan viselkedésformákról, amit saját magamon kívül több aspinál is megfigyeltem már.

Azt is látom, hogy sok szülő jót akar az autista gyerekének, viszont pont ezért azt kívánja, hogy bár ne lenne autista – ami így egy paradox helyzetet teremt, hiszen ez akaratlanul is azt közvetíti, hogy a gyerek személyiségének egy részét megváltoztatná. Természetesen tudom, hogy a gyereket érő hátrányok mellett az autista gyereket nevelő szülők nem kapnak semmilyen támogatást, gyakran magukra maradnak, nem tudják, hova írassák be a gyereküket, stb. Tudom azt is, hogy sok párkapcsolat megy tönkre részben a nehézségek, részben pedig az autizmus kudarcként való felfogása miatt. Az eltérő képességprofil is nehézségeket okozhat a gyerek felnevelése során, hiszen sokkal nehezebben tudja a szülő és a gyerek megérteni egymást. Azt is látom, hogy a patriarchális szerepelvárások miatt ilyenkor jellemzően az édesanyára hárul a gyereknevelés – aki a sztereotípiákkal ellentétben nem tudja ösztönösen, hogyan kell felnevelni egy gyereket (akár autista, akár neurotipikus nőről van szó). Tisztában vagyok tehát azzal, hogy egy neurotipikus édesanya mennyi nehézséggel néz szembe, és érthető, ha ilyenkor elege lesz az egészből, az anyagi nehézségektől kezdve a többi szülő kérdő tekintetén át az érdekvédő autistákig, akiket azért olvas, hogy jobban megérthesse a saját gyerekét. Úgy látom, hogy sokan közülük úgy fogják fel az általunk leírtakat, hogy a szülők hibásak, amiért nem tökéletes állapotként fogják fel az autizmust.


Én a magam részéről nem gondolom, hogy a szülőknek mindig elégedettnek kellene lenniük, vagy tökéletesnek kellene gondolniuk az autizmust. Tisztában vagyok azzal, hogy két autista sem mindig érti meg egymást olyan könnyen, és ahogy egy autistának is nehézséget okoz az NT-k megértése, úgy egy NT szülőnek sem mindig könnyű megértenie az autista gyerekét (és egy autista szülőnek sem mindig könnyű a saját autista gyerekét nevelni). Másrészt az autisták tökéletesként, felsőbbrendűként való beállítása, ahogy arra Semota is rámutatott korábban, éppúgy elembertelenítő, mintha valaki alacsonyabbrendűként kezeli őket.

Ami a hozzászólás további részét illeti, én a magam részéről azért nem írok a mentális problémákkal rendelkező NT-kről vagy más neurodivergens emberekről, mert visszás lenne, ha én akarnám felmérni, hogy őket milyen hátrányok érik a hétköznapokban. Az ő döntésük, hogy szeretnék-e megosztani a tapasztalataikat – ha nem, annak is meg lehet az oka.

Mindenesetre az, hogy ők kevésbé hallatják a hangukat, még nem jelenti azt, hogy az autistáknak hallgatniuk kell a saját problémáikról. Azt is visszásnak tartom, hogy a komment szerzője akarja megszabni, hogy pontosan mennyit beszélhetünk és milyen problémákról. Nem gondolom, hogy egy ismeretlen kommentelőnek kell megszabnia, hogy pontosan milyen problémák érdemelnek említést, és mik számítanak „túlzásnak”, ezt az érintettek maguk is meg tudják ítélni.

Azzal egyetértek, hogy előfordul, hogy egy autista bánt meg egy neurotipikust, sok esetben azért, mert nem ismer bizonyos íratlan szociális szabályokat (ilyen esetben a megszégyenítés helyett szerencsésebb kulturált hangnemben megmagyarázni az illetőnek, hogy miért volt bántó az, amit mondott). Természetesen az érdekvédelem során is előfordulhat, hogy egy-egy megnyilvánulás a visszájára sül el, és vannak olyan emberek is, akik félreértik az alapvetően esélyegyenlőségre irányuló törekvéseket, és saját magukat felsőbbrendűnek gondolják.


Az egyik legjelentősebb autista érdekvédő, Jim Sinclair 1993-as, az autisták gyászolásáról szóló beszédét is joggal érezhették sokan bántónak. A szülők gyászfolyamata helyett talán szerencsésebb lett volna a társadalomban élő sztereotípiák káros voltára felhívni a figyelmet, hiszen az autista gyerekek „gyászolásáért” is jórészt a sztereotípiák és az autisták hátrányos helyzete a felelős. Erről AC is írt korábban – így nem gondolom, hogy ez a téma teljesen figyelmen kívül lenne hagyva az autisták által vezetett érdekvédelmi blogokon. Azt is szóvá szoktuk tenni, amikor autisták tesznek általánosító megjegyzéseket a neurotipikusokra, vagy amikor felsőbbrendűként igyekeznek beállítani saját magukat.



Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy minőségi eltérés van aközött, hogy egy autista megbánt egy neurotipikust, és aközött, hogy az autistákat rendszerszintű hátrányok érik nemcsak az intézményrendszer terén. Az eltérő képességprofiljuk miatt jellemzően ők az iskolai és munkahelyi bántalmazók célpontjai, és elég sokan kihasználják őket. Naponta hallani, ahogy emberek rémüldöznek attól, hogy a gyerekük autista lesz az oltásoktól, és hogy már a terhesség idején ki kellene szűrni az autizmust. Sok érintett az őt ért hátrányokat azzal próbálja kompenzálni, hogy saját magát felsőbbrendűként állítja be – ami természetesen ugyanúgy nem helyénvaló, mint amikor NT-k állítják be magukat felsőbbrendűnek. Ugyanakkor fontos különbség, hogy az autisták csak elvétve állítják be felsőbbrendűként magukat, és ez a hozzáállás amiatt alakul ki, mert a társadalom többsége alacsonyabbrendűnek tartja a normától valamilyen módon eltérő embereket. Alacsonyabbrendűnek persze nem csak az autistákat szokták tekinteni – ide tartoznak más alulprivilegizált csoportok tagjai, és ide sorolhatjuk a kommentelő által említett mentális problémákkal küzdő neurotipikusokat is.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése