2018. február 11., vasárnap

Útkeresés


Bizonyára feltűnő, hogy az elmúlt fél évben nem igazán voltam aktív. Tartozom a blog olvasóinak és az autista közösségnek is egy vallomással.
Nem vagyok diagnosztizált autista. Természetesen azelőtt, hogy azonosultam volna az Asperger-szindróma fogalmával, utánanéztem, pontosan mi is az, és sok minden passzolt is. Több érintett is megerősített az öndiagnózisomban. Nemrég viszont olyan visszajelzéseket kaptam, amik alapján úgy érzem, más irányban is érdemes lenne körülnéznem.
Ezt azért írom le, mert úgy érzem, hogy nem tudnám igazán hitelesen képviselni az autistákat, ha én magam sem vagyok biztos az érintettségemben. Ennek ellenére nem szeretném törölni vagy átszerkeszteni a korábbi posztjaimat. Bízom abban, hogy akkor is megállják a helyüket, ha esetleg mégsem lennék aspi. A depresszióról szóló cikket mindenképp meg akartam jelentetni, hónapokig szerkesztgettem, és bízom benne, hogy akár érintett vagyok, akár nem, sok embernek segíthetek vele. Nem szeretném törölni sem ezt a blogot, ha folytatom, más marginalizált kisebbségeknek is szeretnék itt helyet adni.

3 megjegyzés :

  1. Szia! Kiktől kaptál negatív visszajelzéseket? Olyan szakértőktől, akik autizmussal foglalkoznak?

    Mi lenne, ha úgy döntenéd el a dilemmát, hogy bejelentkezel egy hivatalos diagnózisra?

    Völgylakó

    VálaszTörlés
  2. Hű, ne haragudj, hogy csak most válaszolok, csak most láttam, hogy írtál. A hivatalos diagnózisra gondoltam, de amiatt vonakodom, mert a szülőket is bele kellene vonni a sok gyerekkorra vonatkozó kérdés miatt.

    VálaszTörlés
  3. Elvileg szülők nélkül sem lehetetlen, ha tudsz találni olyan rokont, akiben megbízol és tud segíteni (és nem mellesleg, ismeri a gyermekkorodat).

    VálaszTörlés