Interszekcionalitás (metszetbeliség)

Nem először, és valószínűleg nem is utoljára van szó az autista érdekvédő blogokon arról, hogy mennyire fontos az, hogy a különböző hátrányos helyzetű csoportok támogassák egymást. Ez a gondolat nemcsak a nemrég megtartott Tesco-s tüntetés és Pride felvonulás miatt fontos, hanem azért is, mert még mindig nagyon nagy a megosztottság a különböző csoportok között. Többen relativizálják más csoportok problémáit, mondván, hogy az ő helyzetük a legnehezebb („a melegek problémái álproblémák, inkább azzal foglalkozzunk, hogy miért nem tudok beilleszkedni a munkahelyi közösségbe”). Mások azzal próbálnak meg kitűnni, hogy más hátrányos helyzetű csoportokat szidnak, nem egyszer találkoztam azzal, hogy egy aspi úgy próbált meg bevágódni egy társaságban, hogy szidta a melegeket. Ennek egyik célja az is lehet, hogy elvonja a figyelmet a saját kiszolgáltatott helyzetéről, vagy megpróbálja azt elfogadtatni („látjátok, én csak aspi vagyok, még mindig jobb a szociális esetlenségem, mintha meleg lennék”). Megint mások inkább elfordítják a fejüket, ami érthető, hiszen ha az ember nehéz helyzetben van, akkor nem feltétlenül van kapacitása arra, hogy más emberek, más csoportok problémáival foglalkozzon. Ezzel önmagában nincs is semmi gond, amíg valaki nem biztat ugyanerre másokat is.

Egy kép arról, hogy mi alapján kerülhet valaki hátrányos helyzetbe: az ábra az anyanyelvet, a kultúrát, az etnicitást, a nemet, az életkort, a fogyatékosságot, a szexualitást, a műveltséget, a rasszt és a keresetet (a társadalmi réteget) említi.

Olvastam nemrég egy cikket arról, hogy mennyire fontos az, hogy a különböző csoportok összefogjanak, és szolidaritást vállaljanak egymással. Fontos azonban azt is hangsúlyozni, hogy ezek az identitások egyáltalán nem zárják ki egymást. Melegnek vagy autistának lenni nem úri huncutság, a legszegényebb faluban is élhetnek melegek, és az autista gyereket nevelő szülők, illetve a felnőtt autisták között is vannak nagyon rossz anyagi körülmények között élők. Az persze megint más kérdés, hogy az illető körülményei mennyire engedik azt, hogy tudatosítsa és elfogadja a saját másságát, és ezért fel is merjen szólalni. Valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy sokan úgy gondolják, a melegek vagy az autisták küzdelmei a jómódban élő emberek ügyei.

Holott a kisebbségi identitások egyáltalán nem zárják ki egymást, sőt. Sok kisebbség, például a nők vagy az autisták esetében az anyagi kiszolgáltatottság a társadalmi rendszer és a társadalmi normák következménye. Ha a nőket a társadalom nem arra ösztönözné, hogy egy gazdag férfitól várják az anyagi felemelkedést (ami a férfiak számára sem szerencsés), hanem az ő munkájukat is ugyanúgy megbecsülné, vagy ha a gyereknevelés nem kizárólagosan női princípiumként jelenne meg sokak fejében, ez a kiszolgáltatottság a nők esetében jelentősen csökkenne. Ugyanígy, a szociális ellátórendszer és az oktatás hiányosságai csak növelik az autista gyerekek nevelésének költségeit, ami amúgy sem feltétlenül a legolcsóbb. (Én pl. hosszú évekig csak egy bizonyos márkájú innivalót voltam hajlandó fogyasztani, és feltételezem, hogy a nálam válogatósabb spektrumtársaim élelmezése ennél még nagyobb anyagi hozzájárulást vesz igénybe.) Egy autista felnőtt ugyanígy kerülhet anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe. A legtöbb munkahely nemigen tolerálja, ha valaki egyértelműen kilóg a sorból, vagy ha nehezére esik a beilleszkedés. Bár sok aspinak sikerül állást találnia és elvegyülnie az NT-k között, vannak olyan érintettek is, akik egyáltalán nem tudnak a neurotipikusokra optimalizált pozíciókban elhelyezkedni, vagy ha igen, akkor az intellektuális képességeiknek kevésbé megfelelő, rosszul fizetett állásokat tudják csak elnyerni. A fogyatékosok számára szervezett munkáknak pedig, amire egyes érintettek rákényszerülnek, még ennél is kisebb a megbecsülése.

Kép a 2015-ös Pride-ról

Ugyanígy, az autisták között is lehetnek melegek, biszexuálisok, transzneműek, aszexuálisok, aromantikusok. Ha valaki autistaként a melegeket becsmérli, azzal akaratlanul a saját spektrumtársait is megbánthatja. Egy érdekvédőnek pedig a saját szexuális orientációjától függetlenül értük is ugyanúgy ki kell állnia, mint egy cisznemű, heteroszexuális, a szexualitását és a szerelmet átlagos módon megélő autistáért. A kisebbségi helyzetben lévő emberek közötti szolidaritást indokolja az is, hogy mindannyian nehezített pályán mozgunk, és a többségi társadalom korlátozásai ellen szólalunk fel, ami nem lehet hatékony, ha ehelyett inkább más kisebbségeket becsmérlünk. Az esélyegyenlőségért folytatott küzdelem szempontjából nem lehet az a meghatározó, hogy egyéni szempontok alapján kinek a problémái nagyobbak. Szerintem nem is igazán célravezető azt firtatni, hogy melyik kisebbségnek van nagyobb létjogosultsága felszólalni az őket érő diszkriminációk ellen. Ha abból az elvből indulunk ki, hogy minden ember egyenlő, és ez az egyenlőség az élet egy bizonyos területén sérül, akkor szerintem teljesen mindegy, hogy az élet mely területéről van szó, akkor járunk el következetesen, ha az őt érő jogsérelem ellen is felszólalunk, vagy legalábbis nem korlátozzuk a másikat abban, hogy kiálljon magáért. Másrészt pedig mivel a hátrányos helyzet az élet különböző területeit érintheti, és a politikai légkör is változó lehet, nem is mindig lehet összehasonlítani, kinek a problémája nagyobb. (Itt arra gondolok, hogy bizonyos csoportok, akiket a kormánypropaganda szerint éppen aktuálisan gyűlölni kell, valószínűleg nagyobb hangsúlyt kapnak a közbeszédben mindkét oldalról. Az ő problémáikat jelentősen növelheti, hogy emiatt rájuk hárul a figyelem. Természetesen ez a másik oldalról esélyt jelenthet arra is, hogy többen szolidaritást vállaljanak az adott csoporttal.)

Másfelől pedig, ahogy AC is írta, nem lehet elvárni azt, hogy mások támogassák az autistákat, ha az autisták saját magukon kívül nem ismerik el más kisebbségi identitások létjogosultságát.